John Green : Csillagainkban a hiba

Sziasztok!
Ez a könyv...uhh...először is a  történetről röviden:
Hazel, főhősnőnk daganatos, kezelésekre jár, egy támaszcsoport tagja ahol hasonló gondokkal küzdő fiatalok vannak. Itt megismerkedik egy fiúval, Augustussal akivel az élet kérdéseinek boncolgatása közben egymásba szeretnek és a végsőkig kitartanak egymás mellett.
Engem ez a könyv merengésre késztetett. Igen, merengésre. Miután végeztem vele több kérdés is felmerült bennem, például hogy mindent értékelek vajon az életben? Elgondolkoztatott azon, hogy ha egy daganatos emberrel találkozom az első gondolatom , hogy Jaj szegény...pedig mennyire elege lehet ebből? Miért nem vagyok/vagyunk képesek velük természetesebben viselkedni? Ők is arra vágynak, hogy csak úgy beszélgessünk velük arról , hogy milyen ruhát néztünk ki, hogy X mennyire illik vagy nem illik Y-hoz...szóval egyszerűen csak olyanok szeretnének lenni mint a többi ember. Ez pedig , valljuk be elég nehéz, ha mindenki folyton sajnálkozik.Na de ezt hagyjuk, térjünk vissza magára a könyvre.


Őszintén szólva annak ellenére, hogy nagyon sokan dicsérik ezt a könyvet én fenntartással fogadtam. Arra gondoltam, hogy egy újabb sztori ami,  valamilyen betegségben szenvedő emberek depresszióját fejtegeti majd. Ami bizonyos értelemben igaz is, de azért nem teljesen! (tudom, vannak nyakatekert mondataim...:D ) Mert ebben a könyvben, átérezhettük a szomorúságot, a szenvedést, a küzdést, de nem a megszokott módon. Ahogy én észrevettem a küzdés mint általános állapot volt a középpontban és természetesen a romantikus szál.Tetszett, hogy nem úgy olvastam a szereplőkről, mint haldokló áldozatokról, hanem olyan emberek akik mintha ők irányítanák az életüket , pedig nem és ezt ők is tudják, de valahogy még is sikerül felülkerekedni önmagukon (remélem értitek mire gondolok ). Ebben a könyvben bőven kijut tragédiából, sírásból, de boldog pillanatokból is, mikor megélhetjük az élet apró szépségeit. Azt hiszem, sok embernek el kéne gondolkoznia azon , hogy milyen szép a családja, milyen finom a reggeli...stb...szóval azt hiszem , rám jó hatással volt a könyv. Nem, nem azért mert most úgy érzem , meg tudnám váltani a világot,pedig így érzem:D

Ami tetszett:
1. A cigaretta-metafora...jó tudom, vannak akik kiakadnak rajta, de valójában én ezt cigi-ellenes kampánynak fogom fel. Először nem tetszett, erőltetettnek hatott, túl hatásvadásznak, de úgy döntöttem, hogy belefér és nekem tetszett.
2. A másik ami tetszett az az, hogy több szempontból láthattuk a "rák-elleni-harcot",mármint, persze mindannyiuknak egy céljuk volt, de mindenki másképp viselkedett.

Ami annyira nem jött be:
Egyedül talán a folytonos "okézás" ....mármint először tetszett, aranyosnak találtam, de valahogy a végére zavart. Pedig visszagondolva, ahogy elképzelem hogy olvasom nem zavar..pedig akkor zavart...(jó néha én sem értem magam....na mindegy...:D)

A történet engem megfogott, csak ajánlani tudom. Persze a nagyon érzékeny szülők ha ezt elolvassák akkor elég rendesen beindulnak majd a könnycsatornáik,szóval nekik annyira nem, de azt hiszem én ezt nagyjából minden korosztálynak tudnám ajánlani.
Jó olvasgatást,
Puszi, Swetly

Tera Lynn Childs: Hableányok kíméljenek

Sziasztok!
El kell ,hogy mondjam èn imádom a sellős történeteket és igen a romantikus sellős történeteket még jobban...:D Úgyhogy nem kellett sokat gondolkodnom rajta,hogy ezt elolvassam-e vagy ne...ès nem bántam meg :-)

A sztori egy lányról szól, aki lehetne teljesen hétköznapi, de ez a lány éppenséggel egy hableány....sőt....egy vízalatti királyság hercegnője. Három éve szerelmes ugyanabba a srácba, de rá kell jönnie, hogy ezt nem viszonozza a fiú, sőt nem is olyan mint amilyennek ő azt képzelte. Eközben természetesen fontos szerepet játszik egy másik hímnemű, akiről általában megállapíthatjuk, hogy megkeseríti főhősnőnk életét, de a történet végére valahogy minden fenekestül felfordul és gonoszból jó, a jóból ripacs lesz.

Kezdjük azzal ami tetszett. Első helyen nálam, a hableány és a szárazföldi fiú között kialakult különleges kapcsolat áll. Megcsókolták egymást és kialakult köztük a kötelék ami elég...hogy is mondjam...sorsfordító szerepet játszik életükben. Persze már rengetegszer olvashattunk a hercegnő megcsókolja a békát szituációról,és ez bizonyos értelemben igaz is...de azért még sem :D Itt azért más, mert hosszabb ideig tart az átváltozás, vissza lehet fordítani, hatással van az érzelmekre és immúnissá lehet rá válni, ami kissé drámaibbá teszi a helyzetet.
Az is különösen tetszett nekem, hogy Lily nem szakítja meg a vízalatti világgal  a kapcsolatot, hanem kommunikál az ott élőkkel ( például a sirály, a barátnője akivel hetente találkoznak.)

Valójában ennyi volt amit kiemelnék a "különösebben tetszett" kategóriából , szóval nézzük azt ami nem igazán. Az első amin minden alkalommal kiakadtam, hogy ha valaki megtudta , hogy Lily sellő, nem az volt a reakció ,hogy "na ne röhögtess" vagy "te hülyének nézel?" vagy akár elájul ha megmutatja. Ááááh nem...itt nagyjából ez jött le nekem : "jé sellő vagy?...azta...ez tökre nem meglepő...". Oké, persze például a barátnője fennakadt pár percig...de azon , hogy miért nem mondta el! Szerintem lehetett volna nagyobb hangsúlyt fektetni erre, mert ettől én személy szerint kevésbé tudtam magam beleélni. A másik dolog ami zavart, hogy Lilyt néhány résznél annyira kis butácska libának állítja be...mármint azt gondolja, hogy miután nemet mondott neki a srác ,majd odamegy és szerelmet vall és akkor majd a fiú is belátja....és mindezt úgy, hogy 1.Lily,maga mondta ki magában, hogy valójában miért is mondott neki nemet ( oké,tudom hogy sokszor nem hallgatunk a belső én jó tanácsára csak a rosszra) 2. a srác elég nyilvánvalóan kinyilvánította a véleményét ( nem bunkón, de lehet rajta érezni, hogy mi a helyzet....).

Összességében tehát, nekem tetszett. Ajánlom minden magát vízi-élőlénynek érző embernek, illetve aki imádja a romantikus sztorikat. Úgyhogy ajánlom ezt a könyvet , olvassátok el mert jó kikapcsolódás egy forró nyári napon vagy a kádban fetrengve :)

Puszi, Swetly